2022. április 10., vasárnap

Ahogy kezdõdött

 

Tavaly október - november környékén Gex többször is előállt az ötlettel, hogy csináljunk “közösen” valamit. Ez valami féle apa fia progi, de mivel épp sikló ernyőzni tanultam elég nehezen jött össze. Felmerült hogy kiugrunk a Charlie-hoz Ramsau-ba, de hely nem volt, idő meg kevés, úgyhogy többszöri kísérlet után elmentünk a Rudas gőzbe.
A Rudas gőz szombaton koedukált, de az első alkalommal meg az ajtóban a bácsi Covid igazolványt követelt. Itt aztán buliba futottunk a Domokos Andrissal, régi repülős cimborámmal, akivel együtt voltunk Ugandában*. Utána ( már Uganda után ) én a Malév Expressznél repültem, Domi meg kapitány lett a Wizzairnél.
A gőz jó volt, de a gyerek semmi értelmes dologgal nem állt elő, hogy van-e valami kirivó oka az apa -fia programnak?
Bár én sejtettem, hogy ez valami hazásság, gyerek, válás vagy valami ehhez hasonló ügy kell hogy legyen, de nem volt caming out, én meg nem erőltettem a dolgot, mert hogy minek is nekem az extra probléma. Ezt egyébként szakértöi vélemények is megerõsitették, már hogy valami ilyesmi dolog kell, hogy a dolog mögött álljon.
Gondoltam, ha majd comming outolni akar, akkor majd fog is.
Teltek múltak a hetek, és valamikor X-Mas előtt lett valahogy újra egy ilyen gőzös program.
Nekem épp műszaki átadásom volt Tatabányán, ahol a NER-nek multifunkcionális kézilabda csarnokot építettem, de a szombat jónak tűnt.
A Rudiba lehet előre jegyet venni, így olcsóbb, de kabint macera szerezni. Ezúttal az alagsorba kaptunk szekrényt, nem kabinban ökörködtünk. Innen a büfén és az előcsarnokon keresztül lehet átbandukolni a gőzbe. Szombat lévén ez nem egy ügy, mert ellentétben a férfi napokkal, amikor csak kötény van az emberen és segge kilog, hanem fürdõ nadrágban vonaglik  a jó nép.
Amúgy giga gáz átslattyogni a büfén két zsilipen keresztül. Na mindegy.
Ülünk a meleg vízben, beszelünk minden fele marhaságrol, amikor is előjön a Gex a farbával, hogy akkor Õ megkérné az MSE kezet…
- Tõlem?! - Ja nem. Nem viccelõdöm, ez komoly dolog.
Remek.
- Aztán az esküvő mikor lenne és hol?
- Las Vegasban, április közepe vége fele - mondja Gex.
- Még remekebb - és elrévedek kicsit, mennyivel jobb így, mint szopni 50 vendéggel :-)
Aztán vissza rángatom magam a Földre.
S oooo mennyibe fog ez a kis mulattság Vegasban kerülni? - kérdezem félénken. ( nekem )
Gex erre mond egy számot, amitől megnyúik a pofám, de aztán gyorsan hozzá teszi, hogy ezt szét dobjuk 3 fele.
- Ja akkor OK,  - sóhajtok.
Na mondom, ezt is megértük. Nősül a gyerek.
Tudatosan elnyomtam magamban az összes esküvő ellenes érzést, ami a 2 válás után bennem lakik, határoztam el.
Elgondolkoztam.., hogy ha már kitóljuk a seggünket Amerikába, akkor nem kellene hazajönni 4 nap után. Ha mást nem, azért sem, mert a nagy vizet nem repüljük át csak úgy.
Így lett az esküvői Las Vegasból 2 hetes Amerikai turné is.
Az rögtön látszott, hogy vissza New Yorkból jövünk, ahogy adta magát az Amszterdam - Las Vegas odafele. Már csak az volt a kérdés, hova menjünk Las Vegas és New York között.
Adott volt a Grand Kanyon, mert ott van néhány órányira Vegastól. Szóba került a Yosemiti, vagy más Kaliforniai nemzeti park, de egyrészt kib@szott drágának tűnt, másrészt a Las Vegas - New York iránytól pont vissza fele van Kalifornia.
A nagy tervezgetésben felmerült Key West.. de amikor jobban utána néztem, nekem valahogy kezdett úgy tűnni, hogy az egy buzi tanya. Dobtuk.
Honnan is? Key Westen a szállodák fele “mans only”, és mindezt arany árban vagy LMBTQ vagy mittom én.
Nem kell. Kihagyjuk.
Így lett aztán, hogy Vegas után Grand Kanyon, onnan fél úton New Orleans, és onnan majd New York.
Hihetetlen rutinnal időben megvettük a repülő jegyeket. Azóta Ukrainában háború tört ki, a KLM kb. megduplázta a repülő jegyek árát. Ja és letörölte a hajnali Budapest - Amszterdamot, amitől a gondosan összerakott 06:00 BUD AMS 12:05 AMS LAS összeomlott.
Helyette előző nap BUD AMS, itt a reptéren arany árban egy éjszaka ( 305,-€ ), majd másnap innen Las Vegas.
ESTA-val és lateral COVID teszttel, mert a CDC ( az amerikai járványügyi hatóság ) nem törölte el a COVID teszt kötelezettséget, igaz csak laterális ( gyors teszt ) kell.
A szervezéshez hozza tartozik nálunk mindig az állatok menedzselése.
Jelen állás szerint Nagy Pénteken ide telepítjük a Heni anyukáját Biára, aki a kutyákat felügyeli majd. Pacot - az African Grey papagájt átvisszük a Jani bácsihoz, aki a tenyésztője a madárnak. Paco itt néhány pajtással fog eltölteni 2 hetet, remélhetőleg tanul majd valami ocsmányságot Bonifáctól.
Bonifác ugyanolyan szürke dög, mint Paco és azt a kunsztot tudja, hogy ha valaki lespricceli vízzel, akkor azt mondja:
- Köcsög kurva! - tiszta emberi hangon mindezt.
A jövő hét feladata lesz még., hogy a Defót elvisszük az Érdi B. Pista bácsihoz, aki a hátulját ujjá építi, mert a biai Temesvári mutyi vizsgáztató hely azt mondta az utolsó műszaki alkalmával, hogy a ´defo hátulja olyannyira el van rohadva ( gondolom az 1 év Amszterdam és a meg az egy év Manilvai sós levegőtől ) hogy
a./ ne vontassak vele semmit, mert le fog szakadni a picsaba a hátulja
b./ többet így nem fogjak levizsgáztatni, meg akkor sem, ha 20 ezresekkel eltakargatjuk a rozsdás részeket

Mind e közben meg az is felmerült, hogy 18.-án Las Vegasban,  ha mar úgyis ott vagyunk, bérelünk egy Harleyt és nyomunk egy egész napos self guiding túrát. De ez meg szervezés alatt áll.

Folyt. köv.

Orgy(*)

* Az Ugandai L410-es túra megérné egy off topic-ot, amikor 2 db leharcolt ukran L410-es lerepültünk Entebbebe, az ottani hadseregnek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

New York - 3 nap

  Las Vegasból rendezetten evakuáltunk. A szürke maci sapka ott maradt a szállodában, de más nem és egyébként mindenki utalta ( kivétel én )...